2015. május 8., péntek

Medvedisznóember

Már régóta várt a fiókban összeállítva Imrod, úgyhogy úgy döntöttem ő lesz a következő festeni való. 


 Elég sokat farigcsáltam és javítottam anno hogy festhető legyen. Megcsapoltam a lábait festéshez, de mindig levált a talpról, nagyon vékony az a rész ahova fúrni tudtam és rögzíteni. Franc a makkos cipőkbe! Úgy döntöttem inkább az alappal kezdem a festést hogy véglegesen és stabilan rögzíthessem, nehogy ő is folytassa a repülés hagyományát. Hiába no, volt kitől tanulnia.
Láva lesz alatta, amit kövekből és milliputból alakítottam ki. Lealapoztam hogy egységes legyen, lefestettem feketére,utána sötét vöröses/narancsos árnyalattól kezdve kezdtem világosítani a folyékony láva részt. Még én sem tudom milyen lesz a végén, remélem sikerül.

A kezdetek:


Bal felén látszik a kezdeti sötét narancsos rész,jobb oldalt már a következő lépés világosítás után:


Egészen fehérig el fogok menni néhány helyen, ezzel érzékeltetve a hőt. 
A Louvre olajfesték sárgái és összességében a világos színei pocsékak, legalábbis figura festéshez, úgyhogy lehet hogy ennél a résznél váltok akrilra. 

2015. február 15., vasárnap

Ar-Fienel elkészült

Megérkeztek a végleges képek, a galéria fülön belül megtalálhatóak. Még jó hogy van fotós a családban :)



2015. február 12., csütörtök

Reptetés

Végre elkészült Ar-Fienel, igaz előtte még megreptettem miközben leválasztottam az ideiglenes talpról. Persze ismét letörött a karja és a sólyom is szárnyra kapott. Én meg sokkot. De sikerült helyrehozni.
Kapott egy normális talpat is, nem akartam házi gyártásút hozzá. Később lesznek a galériában normális képek is róla.


2015. január 21., szerda

Érdekes

Hmm.. bóklászgattam a neten és mit találtam. Csak számomra hasonlít kísértetiesen az általam készülő figurához?

http://www.puttyandpaint.com/projects/1174

Madarász

Úgy gondoltam Ar Fienel lesz visszatérésemhez a kiválasztott, amúgy is már majdnem kész voltam vele. Sajnos mindig találok valami javítani valót rajta, főleg fényképezés után kinagyítva látom hol kell még alakítani kicsit, ezért eléggé tökölős a dolog. 
A lépcső résszel kezdtem a festést, először kapott egy Humbrol panzergraut, utána Vallejo nuln oil feketével és ha jól emlékszem sepiával bemosást. Utána világos szürkével száraz ecseteltem, ekkor így nézett ki:


Jöhetett a koszolás mindenfélével ami volt. Kapott néhol zöld bemosást, pigmentporozást, sikálást, tunkolást, könyörgést és a növények is elkészültek.


Ezzel az alap festése kész lett,majd azért pár lehullott levelet még rakok rá a végén,de nem szeretném túlzásba vinni.
Ar Fienel is foghatja végre a madarát ami kapott egy alap barnát/fehéret, de még a csatlakozásnál kicsit szobrászkodnom kell. Most nézegetek sólymokról képeket, és jöhet a festése.




Telefonnal fotóztam párat a reggeli oviba rohanás közben, de azért a folyamat így is látható. Következő feladatom még egy szép talp beszerzése lesz. Meg egy kiadós alvás a hajnalokba menő festegetések után. :)