2012. május 10., csütörtök

Szemfüles

Folytattam a szobrászkodást, elkészültek a szemek és az egyik fül. Nem egyszerű szimmetrikusra csinálni az arcot, kínlódtam vele sokat. A fül először nagy lett, le kellett nyisszantanom és újat gyártanom.  A felső ív még így is kicsit magasabban van mint a szemgödör felső fele, de talán nem zavaró. Úgyis lesz még haja is, amit majd akkor kap meg ha kész lesz a felső test. Remélem ha rutinosabb leszek, gyorsabban fogok haladni mert így a fül kb 2 óra volt:)


Ha elkészültem a fejjel, kap majd alapozást hogy lássam hol kell javítani, aztán pihenésképp folytatom Ar Fienelt. 


2012. április 20., péntek

Piroska elkészült

Megérkezett a lombnak való levél a Noch-tól, így végre befejezhettem Piroskát. A párna bélésnek használt szöszmöszt lefújtam feketére és PVA ragasztóval felragasztottam a pamacsokat.Miután megszáradt, kiválasztottam a legerősebb hajlakkot amit csak kapni lehet és lefújtam az ágakat,utána megszórtam a levelekkel. Ezt párszor meg kellett ismételni mire elég tömör lett, de végül jó lett. És jó az illata is!:) A moha is elkészült, viszont fűcsomókat végül mégsem raktam rá, valahogy nekem nem hiányzik róla.
Időközben beszereztem egy fotósátrat és egy össze-vissza tekergethető állványt is ebayről, így lényegesen jobb képeket sikerült csinálnom. Remélem nem csak nekem tűnik fel!:)


Végleges képek hamarosan a galériában! 

2012. április 11., szerda

Szobrászkodás

A neten bóklászva rengeteg inspiráló képet találni, és egyre többször futottam bele olyan képbe, amiről rögtön az ugrott be,milyen jó lenne ha kifesthetném mint figurát. Persze kicsi vagyok én ahhoz hogy egy szavamra ugorjanak a gyártók, így gondoltam egyet és életemben először megpróbálkoztam a szobrászkodással.
Először is legyártottam pár célszerszámot, mert amiket venni lehet vagy túl nagyok egy kb 54mm-es figurához,vagy rohadt drágák.
Szegény ember kézzel nőz,szóval kezdődött a gémkapocs, hústű, és egyéb alapanyagok reszelgetése és régi ecsetnyélbe,vagy filctollba fogatása. Ami gyakorlat során kiderült és jelenleg nagyon hiányzik még, a szilikon végű ecsetek...na azt még nem tudom hogy gyártok,de első körben megpróbálkozom radír végű ceruza farigcsálásával. 
A formázáshoz jelenleg Green Stuffot használok, beszerzés alatt van Milliput is, következő hónapban pedig befektetek Super Sculpey Firm-re, ami egy kiégethető anyag. A Milliputtal és társaival ellentétben formázhatom ameddig akarom aztán mehet a sütőbe. Ez nem hátrány egy kisgyerekes családnál,ahol nincsen 4-5 óra arra hogy az ember farigcsáljon.

A formázást a fejjel kezdtem, egy drótdarabból kialakítottam az armatúrát amire Green Stuff-ból galacsint gyúrtam. Elsőre fogpiszkálóra tettem,persze torzult össze-vissza, ezt mondjuk kiküszöbölhettem volna alufólia galacsin alappal,ahogy következő figuránál meg is teszem. Így könnyebb lesz a végén leválasztani a fejet.

Na ebből mi lesz...?

Kapott a pofájára!

Nagyon elmerültem a szobrászkodásban, úgyhogy nem készült minden fázisról kép,de igyekszem. Jelenleg itt tartok:


A szemet csak bepróbáltam, de úgy látom be kell szereznem csapágygolyókat ebay-ről, rengeteg tököléstől kímélhetem meg ezzel magam. Az orr is korrigálva lesz hogy teljesen középen álljon, plusz a pofahús és a száj találkozásánál is finomítva lesz. Valószínűleg az ajak is teltebb lesz, majd kikeményedés után próbálkozom vele. 

2012. március 30., péntek

Helyzetjelentés

Agyaltam milyen alapot készítsek Piroska alá. Először egy erdei patakot szerettem volna, de amit terveztem végül túl nagy lett a figurához és egész elveszett rajta. Művizet sem egyszerű beszerezni, pénztárcám meg pókhálós már, szóval maradtam egy kisebb alapnál.
Épp a fáskamrában húzódzkodtam szülőknél, amikor két tüdőkiköpés közben megpillantottam a nemrég még fincsi sárgabarackokat termő fa maradványait. Gondoltam méltó vég lenne szegénynek ha egy darabkája tovább élne, no meg az erdei környezethez is illő lenne.
Miközben lányommal játszottunk az udvaron, kellemest a hasznossal összekötve gyűjtöttem pár kavicsot,gyökeret és faágat. Jellemzően a zsebeim mindig tele vannak ilyen bizbaszokkal, biztos a mosógép is örül nekik.
Megfarigcsáltam kicsit a fát és blue tack-al nagyjából pozícionáltam a köveket.




Levegőn száradó gyurmából kialakítottam a talajt, ezután összekevertem PVA ragasztót vízzel,homokkal és pigmentporral, és ezzel a trutyival megtunkoltam az alapot hogy erdei talaj kinézete legyen.
Elcsórtam a konyhából egy kis morzsolt lestyánt és petrezselymet, és megszórtam a földet. Fincsi lett. Megkapta a gyökereket és ágakat is. Nem hülyültem meg,azok a nagy fekete szivacspamacsok nem maradnak úgy, a képen épp folyamatban van a moha kialakítása. A fát nem kis munkával belefaragtam az alapba, és párnabélésekhez használatos vattát ragasztgattam az ágak végére.
Erre fogom majd szórni a leveleket,remélem nem tolom el...már csak meg kell hogy rendeljem őket.Kövek közé még terveztem pár fűcsomót, csak nem találtam meg még a kupiban a kócot amiből készíteném. Lassan de biztosan haladok azért.

 Folyt köv.

2012. március 19., hétfő

Ar-Fienel

Még figurafestős elhatározásom kezdetekor bóklászgattam a neten és a Coolminiornot oldalán megpillantottam ezt a 32mm-es tünde leányzót. Kiguvvadó szemekkel felhördülve csaptam le rá rögvest. Miután letöröltem a kicsorduló nyálat szám sarkából, kicsit utánanéztem a figurának és a gyártónak. A Studio McVey nevű cég adta ki limitált példányban. Egy profi cég, eszméletlen szépen kidolgozott figurákkal. Jellemzően még tömíteni sem kellett ragasztás után,minden tökéletesen passzolt, csiszolásra sem volt szükség. És a kidolgozás miatt egy élmény festeni! Ez volt a reklám helye, máris megadom a számlaszámom, hátha a gyártótól erre téved valaki...


A nyers figura,eszméletlen kidolgozás...

Sokáig nem mertem belekezdeni, úgy voltam hogy majd ha már megfestettem pár figurát akkor talán...olyan 50-60 db után:) Miután Piroska elkészült, addig nézegettem míg véletlenül kezembe akadt az alapozó és lefújtam gyorsan fehérrel. Gondoltam kipróbálom rajta milyen akrillal festeni, naná végül is miért is ne ezen próbálnám ki először... Talán Jérémie Bonamant figura festős DVD-je adta a lökést,nem tudom. Az ő módszerével egész jól alakult az arca, csak sajnos Vallejo akrilból alig van pár színem,így nem nagyon tudtam kibontakozni. Beige volt az alap,Ivory, Flat Earth és kis Sunset Red keveréke a bőr.


Az arc akrillal plusz pár alapszín gyorsan feldobva

 Végül mégis olajjal fejeztem be az arcot, de ha egyszer rám szakad a bank és lesz több színem, biztos beletanulok az akrilozásba is, mert ahogy tapasztaltam, a kettőt kombinálva lehet a legszebb eredményre jutni.



Még pár apró korrekció és kész az arc

Direkt sápadtra terveztem a bőrét Burnt Umber, Yellow Ocre és Titanium White variálásával hogy kicsit márványos, nem emberi legyen. A haja Beige alap, Burnt Umberrel átfestve, majd rögtön visszatörölve a kiemelkedő részek. A levelekről még hiányoznak az élfények. Egyelőre itt tartok,most szárad az arc és jöhet a többi bőrfelület is. Már várom hogy folytathassam:)

2012. március 3., szombat

Piroska visszatér

Elkészültem végül Piroskával is, bár nem vagyok teljes mértékben elégedett,de most már így marad. Persze még kap egy erdős talpalávalót, legyen hol piknikezni a farkassal. 
A szoknyát csíkos pirosról átfestettem terepszínre, mert nagyon nem voltam kibékülve vele, plusz megkapta a kosárkáját is, nehogy már a nagymama éhezzen. Bár ő már fél lábbal a sírban van..vagy inkább a farkasban.



2012. február 15., szerda

Kertészkedés

Pihenésképp elkezdtem alapot gyártani Piroskához. Úgy terveztem hogy egy fa mellett fog állni, úgyhogy csináltam is egyet az Adóba könyv alapján.
A váz sodrott drótból készült, faragasztóval papírtörlő csíkok ráragasztva, hogy majd legyen min megragadnia a kéregnek. Ezután kialakítottam a törzs formáját levegőn száradó gyurmából. Miután megszáradt, jöhetett a fatapasz amivel bekentem a törzset és a vastagabb ágakat. A még meg nem száradt fatapaszt fogkefével áthúztam párszor, kialakítva ezzel a kérget.
Világosbarnával alapoztam, sötétebb barnával befolyattam a réseket, végül egészen sötéttel száraz ecseteltem és ilyen lett. Majd kap lombot is, csak még nem sikerült sehonnan ésszerű áron beszereznem.